NSPanel Pro – Teljes képernyős okosotthon vezérlő ami “majdnem” jó

Az NSPanel Pro egy androidos, 4″ érintőkijelzős, okos otthon vezérlő központ, több zónás termosztát, beépített Zigbee 3.0, Matter és BLE Mesh központal. Vagy mégsem?

nspanel pro 1

A fenti állítás részben valós, részben valóság lesz hamarosan. Maga a teszt az 1.5-ös firmware alatt készült, avagy elég sok funkciót hozzáadtak míg hozzám került egy egység próbára. Az első körben mikor kiadta Sonoff (és a cikk írása közben is) még “beta” címkét kapott, éppen ezért olcsóbb is mint a végső árazása lesz, illetve nem volt semmi pozitív vélemény róla pár hónapig.

Szerencsére Sonoff tartotta magát ígéretéhez és folyamatosan adnak ki hozzá frissítéseket. Ezek gyorsan bővítik a lehetőségeket, melyeket csak spekulálni lehetett megjelenésekor. Lássuk mit is kell tudni az NSPanel Pro verziójáról.

Ha érdekel az NSPanel egyszerűbb verziója akkor itt a cikkem róla.

🔥Ahol megvehető:

Jelenleg, csak a gyártó weblapján elérhető, egyenlőre kedvezményes árazásban:
https://barnab.hu/nspanelpro

Mi van a dobozban

nspanel pro review (4)

Külsőre ugyanaz az alapja mint korábbi testvérének. Ezzel szemben most nincsenek fizikai kapcsoló gombok és a “kommunikáció” külvilággal is picit más lett.

Előlapján egy 3.95″ érintős 480×480 pixel TFT kijelző található, véleményem szerint remek láthatósággal oldalsó szögből. Ennek felső részén található egy proximity- (közelség), fény érzékelő és egy mikrofon.

nspanel pro review (2)

Az eszköz alján ez alkalommal nincs hőmérő, bár a fizikai csatlakozások megvannak az alaplapján, és egy célnak elég hangos hangszóró.

Hátlapja ez alkalommal mondhatni üres és nincsenek benne relék amivel két külön eszközt tudnánk vezérelni.

Itt fontos elmondani, hogy a hátlap csatlakozása is máshol található, így nem tudunk cselezni a cserével, pedig remek lett volna.

Dobozában most is csak a szükséges dolgok voltak, egy NSPanel Pro, egy telepítési útmutató és a két csavar a felfogatáshoz.

Okosotthon vezérlő rendszer ami van csak néhol foltos.

FONTOS: Vannak dolgok amikről lehet nem írok mikor ezt olvasod, de már elérhető és van ami még nem elérhető. Ezt persze jelezni fogom, de igyekszek frissíteni a cikket a jövőben ahogy frissítem a saját eszközöm.

Technikailag

Rockchip PX30 4 magos Cortex-A35 processor, 2GB DDR3 memória, 8GB eMMC, Android 8.1 és a burkolat alatt egy micro USB csatlakozó. Ezt azoknak akik értik mit takar, konyhanyelven pedig annyit kell tudni, hogy untig elég teljesítmény van a dobozban ami egy ilyen vezérlő központnak kellhet még extra programok futtatása mellett is. NEM extra appokat egyenlőre nem lehet futtatni, illetve egy kis varázslattal igen, de akkor buktuk a garanciát, későbbi frissítéseket így ez egyenlőre nem járható út. Cserébe kaptunk egy új funkciót 1.5 felett ami “majdnem” jó erre is.

nspanel pro 2

3.95″ érintős főképernyő

Alapnak ez alkalommal egy 3.95″ kapacitív 480×480 pixeles kijelzőt kaptunk. Első indításkor pár apróság lesz csupán elérhető és azok is limitáltan.

  • Indításkor kapott helyzet időjárása
  • egy kamera gomb amivel a hozzárendelt biztonsági kamerákat tekinthetjük meg (ha elérhető, akkor intercom funkcióval)
  • a
  • oldalirányba tekeregve az eszközök listája lesz elérhető

Amint az eWeLink applikációban beállítjuk, új panelek lesznek elérhetők:

  • termosztát (részletesebben később)
  • energia fogyasztás (részletesen később)
  • scenes / általunk létrehozott “hangulat” csomagok
  • weblapok (1.5 firmware után érhető el)
  • weblapokkal kényelmesen megjelenik a Home Assistant rendszerünk is, nem kell hack ha Kiosk módban szeretnéd elérni
img 20230104 180406 1

Kamerák kezelése, ezt most jól csinálták

Ezen a fronton jól összeszedett funkció listát kaptunk. Lehetőségünk van Sonoff saját kameráit hozzáadni, egyedi kamerákat (pl.: ESP32 cam) vagy bármely biztonsági kamera RTSP feedjét.

Az alap Sonoff kamera esetében a teszt alatt mind a mikrofon, mind a hangszórója az NSPanel Pro okosotthon vezérlőnek remekül vizsgázott. Mobil appban 100x nagyobb lag volt ezeknél.

Eszköz lista jobbra, ballra

Alap állapotban egy két oszlopos listát kapunk, annyi lehetőséggel amennyi a saját eWeLink profilunk alatt van. Ezt persze lehet bővíteni egy HA szinkronnal is, de az nem alap lehetőség és nem is a legjobb jelen pillanatban még.

Még tesztelés alatt ugyan, de már elérhető az Eszköz listánk felosztása egyedi listákra, így képesek leszünk több specifikus listát létrehozni az elérhető eszközeinkből. Egyik a lámpáknak, másik a relékhez, stb.

img 20230109 203220

Termosztát, multi-zóna

Megérthető okokból, de sajnos az eredeti NSPanelhez képest most nincs beépített hőmérséklet szenzor. Mivel ez a panel jobban fel és le tud melegedni működés közben, így lehetetlen lenne dinamikusan kompenzálni a különbségeket.

Ellenben kaptunk egy fontosabb funkciót: multi-zóna kezelése.

eWeLink appban képesek vagyunk szobákat hozzáadni és külön szenzorokat hozzárendelni ami az aktuális értékekért felelős. Ilyen például az SNZB-02, az új SNZB-02D (kijelzős verzió) vagy a TH sorozat. Ezeknek a végére pedig egy-egy akció eszközt kiválasztani.

Ha mondjuk van egy emeletes házunk ahol két részre van osztva a fűtés, akkor kényelmesen egy panelről tudjuk vezérelni mindkét szintet, hiszen a kazán, vagy fűtési rendszerünk külön-külön kapcsolható lett. Ez sajna még nem lehetséges a klasszikus NSPanel esetében, de kiderül kap-e frissítést a jövőben.

img 20230109 203319

Energia fogyasztás grafikon

Ha már elérhető egy ekkora kijelző, miért is ne lehetne kimutatásokon azonnal megnézni, hol tart a háztartásunk. Ha csupán egy adott eszköz érdekel minket, akkor elég azt kiválasztani.

Esetemben az egész stúdió egy POW Elite 20A -re van kötve, így látom a hónap végén mennyi ment el a számlákból munkára és mennyi volt a koffein függőségem kielégítése.

Jelen pillanatban még összesített grafikont találtam csak, de jó lenne a jövőben eszközökre bontva is navigálni…kiderül.

img 20230109 203303

Ébresztő óra

Apróságnak számít, de jól mutatja, hogy az NSPanel Pro nem okvetlen a falra felszerelve használható. Hozzáadhatunk riasztásokat és egy asztali tartóval kényelmesen használható mind helyi vezérlő és ébresztő óra.

Sonoff gyárt saját asztali tartót és az OBIban tudunk venni egyszerű kapcsolós kábelt 2000 forint alatt.

Stilizálás

Nem kell semmi komolyra gondolni, de legalább képesek vagyunk hátteret választani vagy egy saját fotót használni háttérnek a mobil appon keresztűl.

Zigbee 3.0, Matter és BLE Mesh központ

Jelen pillanatban (2023 Január) csak a Zigbee 3.0 hub része érhető el. Az ígéretek szerint 2023-ban kapunk Matter és BLE Mesh támogatást is, így remek közpoti hub lehet az NSPanel Pro ezek után.

Ugyanakkor, én tesztelném először, mert hiába a Zigbee 3.0, ha nem minden eszközzel kompatibilis. Sajnos limitált egyenlőre a más gyártók terméklistája (Sonoff, Philips Hue és IKEA), de erre itt egy hivatalos link az aktuális lehetőségekre. Cikk írásakor már leadtam egy IKEA gombot amivel nem működik és dolgoznak a rajta. Jó tudni, hogy figyelnek a visszajelzésre, több cégnek kellene ezt tennie 🙂

Mi a Zigbee?

A Zigbee kifejezetten az alacsony energiaigényű eszközökhöz kommunikációs megoldás, ahová nem kell nagy adatátviteli sávszélesség, de fontos, hogy minél kisebb legyen az időbeli késleltetés. Jó választás a Zigbee az elemről működtetett szenzoroknál például, ahol a WiFi-hez képest az előbbiek miatt többszörös üzemidő jellemző. Zigbee eszközök képesek (adott feltételek mellett) mesh hálózatot építeni és hatalmas távolságokat elérni két végpont között.

A Zigbee szenzorok önmagukban nem használhatóak, szükséges hozzájuk egy Zigbee átjáró (hub), amivel az otthoni / irodai hálózatunkra ráköthetjük őket. Ebből a fenti lehetőségeket kiaknázva elegendő egy is rendszerenként.

zigbee mesh network

Biztonsági központ…olyasmi

Mint már a ZBBridge-P Zigbee 3.0 hub esetében, itt is ugyan az a biztonsági központ megoldás használható. Be lehet állítani külső szenzorokat, kamerát és akciót mire, mit reagáljon. Természetesen ezt ugyanúgy lehet élesíteni , ha kilépünk vagy hazaértünk egyedi szabályokkal felvértezve.

Webpages

Ez a lehetőség az 1.5-ös verzióval elérhető. Lehet, hogy nem appok telepítése, de rmeek kiegészítés mindenki számára.

Lehetőségünk van weblapokat megadni és egy dedikált panelon megjeleníteni őket. Példa kedvéért vagy egy kedvenc Spotify csatornád vagy YouTube csatorna amit kedvelsz hallgatni, akkor ezeket meg tudod adni és mint mobilodon fognak megjelenni a kijelzőn. Beépített hangszórónak köszönhetően élvezetesebbé válhat a konyhai főzés vagy munkafolyamat egy jó podcast epizód mellett.

img 20230109 203233

Extrák

Ide olyan dolgokat említenék, melyek jók annak aki ki tudja használni. Ilyen például két NSPanel Pro közötti intercom.

Telepítés

Ezen a fronton könnyű dolgunk van, a hasonló termékekhez megszokott fázis és nulla kell neki és kész.

  1. Kapcsold le a lakás/ház kismegszakítóját ami az adott szerelési doboznak volt az áramellátása
  2. A segédlettel kösd be a helyére az eszközt (FONTOS: kelleni fog a nulla és fázis is a működéshez)
  3. Miután felszerelted a kialakított helyre vagy egy régi kapcsoló helyére amit nem használnál így és biztonságosan visszakapcsolod a kismegszakítót erre az áramkörre, meg fog jelenni a Sonoff logó a kijelzőn animációként és hamarosan üdvözölni fog a telepítési varázsló. Ha nem vagy biztos a dolgodban bízd villanyszerelőre, mert itt meg tud csapni az áram ha nem figyelsz!!!
  4. Miután megadtad az alap információt, indítsd el az eWelink appot mobilodon
  5. Keresd meg a hozzáadás gombot és katt erre az appban
  6. A kijelzőn kattints a Log in gombra
  7. Katt a mobilon a QR kód lehetőségre és olvasd be a kijelzőn található egyedi kódot
  8. Párosítani fogja az eWeLink apphoz az új NSPanel Pro eszközöd és egy random névvel már el is érhető
  9. Kattints az NSPanel Pro okosotthon vezérlődre az appban majd kezdeheted a beállításokat

További információ

ZigbeeIEEE 802.15.4 (Zigbee 3.0)
Wi-FiIEEE 802.11 b 2,4 GHz
Bemenet100-240V AC 50/60Hz
Maximális energiafogyasztásMAX 5W; 150mA
TFT képernyő mérete3,95″ (kapacitív képernyő)
Képernyőfelbontás480 x 480
MCUPX30
CPU4 magos Cortex-A35
GPUMali-G31GPU
RAM2 GB, DDR3
ROM8 GB, eMMC 5.1
TanúsítványokCE/UKCA/SRRC/RoHS
Shell anyagokPC V0+CRS+edzett üveg
Méretek86 x 86 x 39,5 mm

🆓 – Érdekelt a termék, kaptam tesztelésre SONOFF-tól
💵 – Ingyen kaptam, 100% saját véleményem