VEVOR Android hőkamera HT-203U 256*192 felbontással
Már régóta gondolkoztam, hogy milyen jó lenne legalább egy alap, de jó felbontású hőkamera a készletben. Tudnám rendes felvételekkel bemutatni egyes tech dolgok viselkedését terhelés alatt, feltárni a saját otthon esetleges hőhidas helyeit vagy megtalálni csöveket a falban amiket nem mi tetettünk oda.
Persze sorolhatnám mennyi ötletem volt, de inkább megmutatok párat a Vevor Androidos USB-C hőkamerájával. Mostanra ezen eszközök ára csökkent eleget és a felbontásuk emelkedett arra a szintre ami már elérhetőnek mondható.

Olyan eszközt kerestem amit magammal tudok vinni bárhova, nem foglal sok helyet a táskában és telefonom adta lehetőségeket is ki tudja használni. Átnéztem az online piactereket, márka boltokat és így jutottam el a Vevor készülékéhez. Picit körbejárva a márkát, érdekes meglepetés várt, de ezt részletezem később.
Mi van a dobozban?

Első nyitásra egy leírás, infó lap és egy apró hordozó táskába zárt kamera várt rám. Ezt kinyitva pedig az USB-C csatlakozós Vevor Android hőkamera, illetve egy USB-C – mikro USB átalakító.

És itt kezdődött a már emlegetett kellemes meglepetés: Mind a hátlapján, mind a leírásában HT-203U eszközre van referálva, avagy ez valóban a HTI HT-203U hőkamerája átcimkézve.



Mit tud a HT-203U hőkamera?
- Egyszerű kezelés mobilalkalmazáson keresztül
- IR képfelbontás: 256×192 px
- 25Hz frissítési sebesség
- Működési hőmérséklet: -10℃~+50℃
- Mérési tartomány -20°C és 550°C között
- Tápellátás a csatlakoztatott mobiltelefonról
- USB-C csatlakozó (micro USB adapter mellékelve)
- csak OTG-t támogató telefonokkal működik
- Vízálló szabvány: IP54
- Hullámhossz 8-14 um
- Látási szög 50°x37,2°
- Fixált fókusz 3,5 mm
- Mérési pontosság +/- 2°C -15 és 300°C között
- Hőmérsékletmérési távolság: 0,3m – 3m
- Rendszertámogatás Android 6.0 vagy újabb
- Méretek: 70*45*15mm
Használata igen egyszerű, telepítjük a HT-203U nevezetű appot a Play Store-ból és amint csatlakoztatjuk a kamerát kérdezni fogja szeretnénk-e őket automatikusan együtt használni a jövőben, majd megnyílik a kezelő felület.

Az appban elég sok beállítási lehetőséget kapunk, finomhangolhatunk illetve lehetséges megtekintési módok között válogathatunk.
8 különböző színpaletta érhető el, így van választék igényeknek megfelelően.
Én ezt a készüléket a Vevor online boltjában találtam meg legjobb áron és EU raktáron, de érdemes körbenézni amihez el is helyezek pár lehetséges linket. Csak ellenőrizni kell hol éri meg a legjobban mikor megtalálod ezt a bemutatót.
Példák a felhasználására:
Első körben meg akartam tudni, hogy mennyire használható meleg vizes csövek felkutatására a falban. Erre két helyet is találtam próba gyanánt.
Első lakás esetében tudtam hol vannak a csövek, de egy szilikonozási hiba (pontosabban ki lett hagyva egy szakasz ahol egy hét elég volt eláztatni a falat) miatt meg kellett nézni a munkások után, jelen van-e még a fal átnedvesedése. Ez szerencsére már nem, de szépen kirajzolódott a meleg vizes cső és elágazás vonala:


Másik próba lakásban egy fűtés csövet kellett megtalálni mielőtt szét lenne bontva minden és erre is remeknek bizonyult a HT-203U hőkamera….itt jól látható egy lábnyom milyen sokáig tud látható maradni:



OK, nézzünk pár Shelly relét amik két kapcsolót kezelnek és itt látható jobban a felbontás fontossága is. Ha picit ügyesebb vagyok, talán még olvasható is lett volna a felirat 🙂

Egy próba nagy távolságok átszelésére:




Fontos, hogy ezeket megfelelően kell vizsgálni mert a termográfiának is vannak szabályai. Pl egy ház falát ne a délutáni napsütés után akarjuk ellenőrizni mikor át van melegítve minden centi, vagy tükröződések, stb. Szóval egy ici pici alap fizikai tudás nem árt mielőtt bármit is megtekintünk vele, de az internet ebben sokat segít.
Összességében én elégedett vagyok a 70.000 HUF körüli áron vele ár/érték arányban (2024 Februári ár).
Ahol vettem, vagy lehetséges vásárlási linkek:
https://barnab.hu/vevor/termalcamera