Állítható asztal, vagy kocka wellness + tippjeim 6 év után
Mikor rászántam magam az első állítható asztalra még nem volt ennyire felkapott téma, főleg nem az egészségügyi hatás kérdése. Ez lassan 8 éve lesz és azóta az egyik legfontosabb összetevőjévé vált a munkaállomásomnak.
Szerettem volna egy hazai opciót keresni, hiszen hazaköltözés után picit drága lett volna Angliából rendelni, nem is beszélve a támogatásról. Utóbbira egyszer volt szükség, de az még egy v1-es asztal volt és mai napra már a 3-4. változatnál tartunk ami sokban megkönnyítette az összeszerelés és állítás kérdését is. De erről részletesebben a videó közben mesélek és mutatok példákat.
Lássuk a részleteket.
Mielőtt belekezdenénk ezt az egységet az allithatoasztal.hu tette elérhetővé tesztelés céljára, igyekeztem olyan céget keresni aki több fontos kritériumnak megfelel és nem csak asztal lábakat küld önmagában.
Fogok beszélni ebben a cikkben a miértről, hogyan segíti minden nap a munkásságomban, miért éppen az allithatoasztal.hu-t kértem meg egy teszt egység küldésére és hogyan szereltem össze…avagy mennyire könnyű a valóságban.
Kezdjük az elején: miért jó egy állítható asztal?
Alapvetően nem egészséges ülni egész nap és ezért javasolt minden ülő munkásnak az óránkénti 5 perc „séta” az irodában, le a boltig ha otthonról dolgozol, vagy bármi ami megfelelő testtartást és aktivitást biztosít.
A következőket a Harvard edu oldalán találtam és van amit én is így tapasztaltam:
„Míg az új tanulmány azt sugallja, hogy az álló íróasztal valószínűleg nem segít a fogyásban vagy a súlygyarapodás elkerülésében, más okai is lehetnek annak, hogy munka közben fel kell állni. Az állóasztalok hívei olyan tanulmányokra mutatnak rá, amelyek szerint étkezés után a vércukorszint gyorsabban normalizálódik azokon a napokon, amikor az ember több időt tölt állva. És az ülés helyett az állás csökkentheti a váll- és hátfájdalmak kockázatát.
Az álló íróasztal egyéb lehetséges egészségügyi előnyeit feltételezzük azon megállapítás alapján, hogy a hosszú órákon át tartó ülés nagyobb kockázattal jár.
A „nem ülve” azonban sokféle dolgot jelenthet – sétálni, lépkedni vagy csak állni –, és ahogy az energiafelhasználásról szóló új tanulmány is mutatja, ezek egészségügyi hatásai nem biztos, hogy egyformák. Ezen potenciális előnyök többsége tekintetében még nem végeztek szigorú tanulmányokat az állóasztalokról. Tehát az álló íróasztal valódi egészségügyi hatása nem biztos.”
Mi az amit én tapasztaltam ennyi év allítható asztal használata mellett:
Ez főleg a napi rutinból érezhető és a hogyanokból. Nekem alapvetően csak a terjedelmesebb írás, olvasás és komolyabb sebességet igénylő munkákhoz kell ülnöm…nameg egy-egy anime epizódhoz lazításnak.
Telefonálás közben sétálok, így a napi 5-10 ezer lépés hamar összejön. E mellett a kissebb feladatokhoz, pakolás, tesztekhez, videó hívásokhoz, ezen videók felvételéhez folyamatosan állok.
Próbáld ki és írj egy kommentet tapasztalatodról: ha pár sort fel akarsz olvasni ülve mennyi idő míg levegőért kapsz és próbáld ki ugyanezt állva. Nem véletlen tudok olyan sokat beszélni egy szusszra…nem feszengek, görnyedek videózás közben.
Az asztal
A BeActive Elektromosan Állítható Asztal-ról pár technikai adattal kezdjük:

Esetemben az előbb említett verziót tesztelem, ez a nagyobb, erősebb változat, de pár értéknél a kissebb Easy megjelölésűt is elmondom hamar.
- 62-127cm magasság között állítható 36mm-es asztallappal számolva
- váz szélessége 110-180cm között állítható vagy 96-138cm Easy változatban
- váz mélysége, illetve asztallap mélysége amit használhatunk 60-90cm között
- sebesség 40mm/s vagy 30mm/s
- Hang <50 dB(A)
- Terhelhetőség 125kg vagy 80kg az Easy változatban
- Dupla motoros
- 4 memóriás digitális magasság vezérlő vagy fel/le kapcsoló Easy esetén (ha kell feláron ide is használható a jobbik vezérlő)
- Elérhető színek: Fekete, szürke, fehér
- Ajándék kábelfedél jár hozzá amit összeszerelésnél fogsz nagyon értékelni!
- Az igazán xtrém felhasználóknak van L asztal váz is ami 3. motort, lábat és +25kg teherbírást vonz magával. Szóval egy igazi battle station szörnyeteg minden munka típusra
Következőnek az összeszerelésről és tapasztalatomról illetve véleményemről fogok beszélni, nyugodtan görgess tovább, ha nem érdekel valamiért. Egyéb esetben essünk neki, nem fog sokáig tartani.
Kezdjük a legkritikusabbal, a szállítás. A futár nem tűnik olcsónak, de itt majd 70kiló anyagról beszélünk, ha az asztal lapot is tőlük rendeled. Én így tettem, a teljes élmény érdekében.
A futár cég esetemben küldött előre értesítő emailt és ki lehetett választani a módosítások között a 3. emeletig ingyesen cipekedést. Mármint ők, nem én cipekedtem 😀
Ez fontos, mert egy 180cm-es asztallap és 1 két emberes dobozban érkezik a rendszer. Persze, ha van benned erő nem gond, csak a doboz végével óvatosan! 30-40kiló az asztal és ölben felvihető, ha tényleg nem fogsz sérvet kapni ettől…egyéb esetben ott az ingyenes cipekedés.
Az asztallap és asztal is rendesen be volt csomagolva, ütésvédelemmel a lap szélén is.


Maga az asztal számomra már nagyon ismerős darabokban és jól rögzítve szivacsban található amit érdemes úgy kibontani, hogy a doboz éleit átvágjuk és erre ki lehet teríteni a rétegeket.


Az asztallap esetében le kell fektetni oda ahova tenni fogjuk és a csomagolást nem bántva a munkafelülettel lefele. Másik oldalon körbe lehet vágni a fóliát és eltávolítás után szabad is lesz az alja ahova megy majd a szerkezet.

Esetemben mindkét oldal kezelt, így bármelyik lehetett az alja. A csomagolási anyag pedig tökéletes szerelési felület lesz a következő 5-10 percre.*****

Mielőtt nekikezdünk mire lesz szükség:
- a használati útmutató remek, de ez a videó alapján is összerakhatod + pár oldal az útmutatóból
- türelem, ezek nem 1 dekás elemek és fémből vannak, ne rohanj vele
- csavarokat rendesen lesd meg, elég egyértelmű mi hova megy amint az útmutató elejére tekersz menet közben mikor a csavar jelzését mutatja
- Elég hely ahol az asztal összeszerelhető ÉS megfordítható a végén…kb 3*3m szabad tér igazán kényelmes
Első lépés esetemben, hogy a rendelt kerekekre kicseréltem a talpakon. Ezek darabonként 50kilóra vannak értékelve és fékezhetőek. Őszintén remek kiegészítés!


Következőnek, jöhet a két oldala. Itt óvatosan, ne csapd oda, mert érzékeny lélek a háromszögelt részlegen. Kövesd az utasítás, de minden a helyére csúsztatható vagy bujtatható végig és a csavarok helye megmutatkozik.

Következőnek szintén helyére bujtatható az asztallap tartója. Ez egy fejlesztés, az én 2. generációsomon még nincs ilyen és oda kell fogni szerelés közben vagy nagyon hangosan és nagyot koppan az akkori csavarok helye miatt…


Amint megvan mindkét oldal, ezek már stabilan állnak és pár lépés van már csak hátra…mondtam, hogy gyorsan kész lesz!
Az elején szétszedéskor kivett köztes rudakat most mérd le, vagy legalábbis igyekezz megjelölni a közepét. Erre egyszerűen csak ragasztó szalagot használtam, nem fog látszódni.

Mehetnek a helyükre a kivágott oldallal befele.

Következőnek az asztallapon mérj le 10-10cm-t az egyik oldalon és jelöld fel. Ezek lesznek a végállások ahova mérten kell a vázat helyezni és úgy igazítani a középső rudakat, hogy a jelölésünk középen maradjon.


Meg lehet ez után húzni a 4-4 csavart ennek két oldalán. Nem kell nekiesni, csak érezhetően stabil legyen, később még lazítani fogunk rajta. Amint biztos vagy és az asztallapnak is minden oldalán elegendő a hely más méretek esetére, mehetnek a facsavarok a helyükre rögzítve az asztallapot.
Következő frissítés a vezérlő egység. Ez más tápellátást ad a motoroknak mint az enyém volt és remek újdonság az alján a csúsztató amivel fel tudjuk mindjárt fogatni. Végre nem esik a fejedre mikor igazítanai akarsz és az asztal alatt buherálsz…

Ezt csúsztasd a kijelölt helyére a vázon úgy, hogy a rövidebb oldalra nézzen a több csatlakozós oldala:

Itt láthatod is a kábeleket felszerelve:
- rövidebb motor kábel és vezérlő egyik oldalon
- tápkábel és hosszabbított motor kábel a másikon.
A kábeleket hamarosan kezeljük semmi gond itt még.
Az útmutató szerint már a végleges helyére kellene csavarozni a vezérlőt, de én inkább csak felfogattam az első szakasznál egy kábel bilincsel, mert tapasztalatom szerint majd használat közben jön meg az ihlet, hol legyen véglegesre állítva.

OK, tegyél alá valamit védelemnek és mehet az első billentés. Ne feledd, ez most már 50-70 kiló között van.
Ha te is rendeltél hozzá kerekeket akkor ideje behúzni a fékeket és vagy egyedül, ha akkora vagy mint én vagy segítséggel, de ideje a talpára billenteni lassan.

Ok, nem a legszebb, de ideiglenesen ragaszd fel a vezérlést ahol úgy gondolod használni szeretnéd. Miért nem csavartuk be korábban? Mert fejjel lefele és nem előtte ülve nehéz kitalálni, hol akad bele a kezünk.

Hogy mennyivel újítottak a vezérlés környékén? Itt egy kis bemutató miért necces utólag a régebbiekkel szerelni:

…Minden az útban, pedig logikusnak tűnik eddig minden ugye?

Ok, most hogy tudjuk mi hol van befejezésnek vezesd ki a végére a tápkábelt a jó oldalra és már lehet is kilazítani a középső csavarokat. Ne aggódj, nem fog menni sehova súlyánál fogva. Mehet fel a kábel takaró lemez és persze a csavarok is vissza a helyükre.
KÉSZ!….majdnem.
Személyes javaslataim:
- Tápkábelt nyugodtan hagyd rövidebbre, mert javasolt egy nagyobb tápelosztót felszerelni az aljára. Ez lehet saját választás vagy vele rendelt a webshopból. Ide fog valójában csak menni, hiszen a rendszerünket is táplálni kell valahonnan.
- Az elosztó kábele minimum 2-3 méteres legyen, mert mozgó asztalról van szó, főleg ha még gurulhat is a faltól el, ha úgy akarod használni.
- Kábel tartó remek kiegészítő, de nem kötelező. A setupod majd megmondja mennyi kábel marad, de egy IKEA kábelcsatorna szett összegyűjti a kábeleket amit könnyedén felfogatsz a kapott műanyag kábel bilincsekkel.
- A tápkábelt úgy vezesd le a fali aljzathoz, hogy felemeléskor ne tudjon véletlen beleakadni a talp élébe. Meg fog állni az asztal a beépített elakadás védelem miatt, de lazán kitépheti a csavarokat az elosztó széléből.
Ezekre vannak kiegészítők a webshopban is, de mindenki döntse el mire van szüksége. Nekem sok kábelem van és kell a komolyabb kábel management 🙂
A kapott utasításokkal állítsd be a neked megfelelő magasságokat a programozható 4 magasságban és kész a rendszered. Nekem ide van elfekszem a székben, dolgozok ülve, videózás és ergo magasság beállítva.
Miért az allithatoasztal.hu lett akit bemutatok.
Első körben, ezért nem fizetnek, az asztalt pedig úgymond kölcsön kaptam, hogy tiszta véleményt tudjak adni a sajátom mellett, ami még 6 éve tökéletesen üzemel több költöztetés után is és ezért is ezek nem egyszeri kidobott pénzek a jó minőség mellett, hanem hosszú évekre szóló befektetések. Az enyém még Manchesterből jött velem haza mikor hazaköltöztem Magyarországra.
- Az első az elérhető információ és választék. Több opció volt és a kiegészítők megfelelő listája plusz pont. Több webshop csak a dropship-re utazik, itt valódi választék, több féle konfiguráció és funkció kiegészítők is megtalálhatóak. Webshop tapasztalat piros pont.
- A cég hozzáállásában támogató saját subjectiv tapasztalatom alapján és igyekeznek bemutatni, elmondani választás előtt amit tudni kell bemutató darabokkal, bár itt utazás igényelt BP-re. Részt vesznek, illetve támogatnak egészség orientált eseményeket e témakörben és olvasható anyagok is vannak a weblapon.
- Kommunikáció része összetettebb. Vevőorientált a közvetlen csatorna, de ami fontosabb a Magyar nyelvű és részletes termékleírások.
- Termék valóban jó. Ez a 3. változat részemről amit kezemben fogtam és láttam hova fejlődött a rendszer. Nincs sok fajta a piacon, de a nagyobb gyártók fejlesztik a modelljeiket és ezért is neveztem őket 3-4. generációnak.
Teszteljük mit építettünk:
Elsőnek a súlyteszt…ez azért is fontos, hogy látható-e bármi hajlat, a motorok bírják-e és milyen zajjal üzemelnek. Fontos megjegyeznem, hogy a tesztvideó előtt párszor bejárattam egész magasságában a biztonság kedvéért terhelés mentesen, avagy, csak az asztallappal.

Hangra még friss ugyan, de kb ugyanaz a hangerő észlelhető mint a régebbi asztalomnál kezdetben. Terhelés nélkül szinte néma, terhelés mértékétől pedig egy fokkal hangosabb. Nem fog felébreszteni senkit közelben, de évekkel később picit hangosabb lesz ez is ha jól sejtem.
Kiegészítőkről pár szó és egy kis ajándék
Kaptam egy Vezeték Nélküli Töltőt amit sajnos a 35mm-es asztallap nem engedett át…ezek ugye 25mm-re vannak kitalálva, de gondoltuk, tegyünk egy próbát


Kábeltálcák hasznosak ha el akarsz tüntetni mindent, de 2 kábelért felesleges.
Az elosztó és cable snake remek azonnali vásárlás mikor rendeled az asztalt, de első helyettesíthető a kedvenceddel, csak legyen felcsavarozható és utóbbi nem kötelező azonnal.
A többi kiegészítő subjectiv, esetenként változó, de látványosan van minden esetre elég opció.
Az ajándék
Kértem az allithatoasztal.hu csapatot, hogy mit tudnának felajánlani a csatorna követőinek amiért ilyen érdeklődőek az egészségükkel kapcsolatban.
Vásárlásnál a megjegyzés mezőbe írd be a kuponkódot, vagy a „Láttam Barna videóját, kérem az ajándék DeskMat-et” és küldeni fognak egy Logitech Desk Mat asztali alátét majd 10 ezer forint értékben.

Konklúzió
Ez csak az első teszt volt, nagyon elégedett vagyok a teljes folyamattal és a csapat hozzáállásával. Ez egy munkaasztal lesz esetemben és a közeljövőben szeretnék készíteni egy update videót, milyen extrákat használok, milyen a teljes set-up mint videós work station.